Szívbetegek étrendje, Mi köze a sófogyasztásnak az ödémaképződéshez?

Kétféle módon közelítjük meg a témát.
Először is bemutatunk egy listát, melyben részletezzük, mely ételek és italok fogyasztását kell növelnünk, illetve csökkentenünk. Megadjuk az ideális mennyiséget is, illetve gyakorlati tanácsokat nyújtunk azzal kapcsolatban, milyen ételeket fogyasszunk a kardiovaszkuláris betegségek megelőzésére, illetve vissza-fordítására.
Jelenlegi étkezési szokásainktól és ízlésünktől függően ezeket a változtatásokat kezdetben nehéznek érezhetjük. Ám amint realisztikus lépéseket kezdünk tenni a célunk felé, az ízlésünk fokozatos változáson megy majd keresztül, és sokkal jobban fogjuk érezni magunkat. Nagyon sokfajta fogást készíthetünk a kardiovaszkuláris egészséget elősegítő szívbetegek étrendje felhasználásával.
Az eddig szóba került étkezési alapelvek közül a következőket emelném ki, mint legfontosabbakat: együnk öt adag gyümölcsöt és zöldséget naponta, mérsékeljük a hús fogyasztását, hús helyett fogyasszunk inkább halat vagy szójaterméket, fogyasszunk mindennap olajos magvakat, és kerüljük a zsírban vagy olajban sült ételeket.
Ehelyett inkább pároljuk meg a zöldségeket fedő alatt egy kevés vizes alapú szószban.